KORONAVÍRUS JÁRVÁNY- MUNKAHELYVÉDELMI INTÉZKEDÉSI CSOMAG

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter mai online sajtótájékoztatóján ismertette a kormány munkahelyvédelmi programjának pontjait, a részletszabályok azonban egyelőre még nem láttak napvilágot.

Meg kell védeni a munkahelyeket, ennek részeként az állam támogatást biztosít a rövidített munkavégzéshez kapcsolódóan. Az elkerülhetetlen leállás idejére eső bért – igazságos plafon mellett – a magyar állam 70 százalékban átvállalja három hónapra. Azok a munkavállalók, akik ezt a támogatást kapnák, nem otthon lennének, hanem a cég számára fontos tevékenységet végeznének, legyen az például oktatás, amely hozzáadott értéket állít elő, és nem vezet egyfajta szünethez a munkavállaló szempontjából. A pontos részletek egyelőre nem ismertek.

A mérnöki és a K+F tevékenységet végző dolgozók foglalkoztatásához a következő három hónapban 40 százalékos bértámogatást biztosítanak. Esetükben a rövidített munkaidő nem értelmezhető, hiszen egy fejlesztő mérnök, matematikus, vagy közgazdász kutatási tevékenysége nem kapcsolódik a közvetlen rendelésállományhoz.

Július 1-jétől két százalékponttal csökken a szociális hozzájárulási adó (szocho). A 2017-ben megkötött, hat évre szóló bérmegállapodás értelmében 2018 után négy alkalommal mérséklődhet, évente 2-2 százalékponttal a szocho. Alapesetben akkor, ha adott negyedévben legalább 6 százalékkal emelkedik a reálkereset a megelőző csökkentést megalapozó negyedévhez képest. Ha teljesült ez a feltétel, akkor adott negyedévet követő második negyedév elején csökkentheti a kormány a szochót. A jelenlegi munkaerőpiaci körülményeket tekintve kérdéses, hogy teljesül-e idén ez a feltétel.

A céges beszámolók leadási kötelezettségét és a hozzá kapcsolódó éves adóbevallások határidejét május 31-éről szeptember 30-ára halasztják. Az áfa-visszatérítéseket felgyorsítják, normál adózóknál 75 napról 30, megbízható adózóknál 30-ról 20 napra. Az EKÁER rendszerben bevezetik a biztosíték alóli mentességet, és az automatikus visszafizetés lehetőségét is.

Beindult egy vállalkozási portál a cégek kérdéseinek megválaszolására.

Speciális részletfizetési lehetőségeket – részletfizetés, halasztás – is bevezet a kormány, adómérséklési lehetőséget biztosítanak az eljárások és a nyomtatványok egyszerűsítésével.

Új kedvezményes hitelek és tőkeprogramok

A vállalati szektort hitelgarancia és tőkeprogramokkal támogatják, a mikrovállalkozásoktól a nagyvállalatokig közel 2000 milliárd forint kedvezményes hitel és több mint 500 milliárd forint értékű állami garancia jön hozzá, új alapokat is indítanak, a restrukturálási részalap és a tranzakciós részalap mentőövet, illetve felvásárlásokat finanszíroz például. E programok elemei hamarosan megjelennek.

Turizmus és vendéglátás

December 31-éig felfüggesztik az idegenforgalmi adót, június 30-áig 4 százalékra csökken a SZÉP-kártya szociális hozzájárulási adója, és emelik a keretösszegeket is. 600 milliárd forintot biztosítanak a turizmus védelmének a programjára. A kiemelt területekre a következő 3 évben többletforrásokat biztosít az állam, beruházási támogatások, kedvezményes és garantált hitelek formájában.

Nem kell nyelvvizsga a diplomához

75 ezer hallgató nyelvvizsga-kötelezettségétől eltekintenek, enélkül is megkaphatják a diplomát, hiszen a felgyorsuló gazdaságnak több diplomásra lesz szüksége.

Képzési támogatás

A tandíj 95 százalékát átvállalja a költségvetés egyes munkavállalók továbbképzésének, és 0 százalékos kamatozású felnőttképzési diákhitelt vezetnek be. Az egyetemi hallgatók számára egyszeri, 500 ezer forintos szabad felhasználású, 0 százalékos diákhitel-konstrukciót hoztak létre, a Diákhitel Központnál lehet majd igényelni.

Elektronikus betegszabadság-igénylés

A betegszabadságokról szóló dokumentumokat elektronikus másolat formájában is be lehet nyújtani, erre eddig nem volt lehetőség.

Egészségipar fejlesztése

A járvány egyik tanulsága, hogy meg kell előzni, hogy a védőfelszerelések területén importra szoruljon az ország. Támogatást kapnak az egyetemek és a privát kutatóintézetek is egészségügyi kutatásokra, ennek koordinálására létrejön az egészségipari innovációs ügynökség.

Szeged, 2020. április 7.

Forrás: Internet

 

Forrás: internet