Az üzemanyag megtakarításról

A törvény tehát nem korlátozza kizárólag a fuvarozókra ezt a lehetőséget, az üzemeltett jármű vezetőjéről és annak vezetői jogcíméről beszél. Minden vállalkozás élhet ezzel a lehetőséggel, amely járművet üzemeltet, nem feltétel, hogy a gépjármű teherautó legyen.

 

A személyi jövedelemadóról (szja) szóló törvény 27. paragrafus (1) bekezdésének b) pontja szerint a nem önálló tevékenységből származó bevételt az adóalap megállapítása előtt csökkenti a munkáltató által az alkalmazottja, a társas vállalkozás által a tevékenységében személyesen közreműködő tagja számára – a munkaköre (tevékenysége) szerint a munkáltató, a társas vállalkozás által üzemeltetett gépjármű vezetőjeként teljesített kilométer-futásteljesítménye alapulvételével – üzemanyag-megtakarítás címén fizetett, annak mértékét meg nem haladó összeg, de legfeljebb havi 100 ezer forint.

 

 

Mi az az üzemanyag-megtakarítás?

A jogszabályok pontosan meghatározzák, hogy egy céges autó vagy busz esetén az üzemeltető hány liter üzemanyag-fogyasztást tud elszámolni. Az autó fogyasztása azonban a legritkább esetben lesz pont annyi, amennyit a NAV elszámolni enged. Ha a valóságban a sofőr kevesebb üzemanyagot használ el, mint amennyit a norma elszámolni enged, akkor ki lehet kifizetni a különbséget, ha többet akkor azzal növelni kell a társaságiadó-alapot. Ha például a NAV norma szerint 100 litert fogyaszthatna az adott jármű, de csak 90-et fogyasztott, akkor 10 liter a megtakarítás. A 10 litert be kell szorozni a NAV által közzétett üzemanyagárral, s az lesz, amit megkaphat a sofőr.

Az üzemanyag-megtakarítás jogcímen történő kifizetés után havi 100 ezer forintig nem kell adót fizetni. 

 

Ki kaphatja ezt a juttatást?

Az szja-törvény a megtakarítás kifizetésének feltételeként csak azt szabja meg, hogy a jármű futásteljesítményét menetlevéllel, fuvarlevéllel kell igazolni. A menetlevelet a sofőr vezeti. A cégautó úti céljai, az autót vezető sofőrök és a kilométeróra-állások szerepelnek benne. A fuvarlevelet a küldemény feladója (vagy a szállítócég alkalmazottja) tölti ki. Egyrészt információkat ad a küldeményről, másrészt bizonyítja a szállítmány átvételét.

A megtakarítást a vállalkozás az alkalmazottja, illetve a személyesen közreműködő tagja számára számolhatja el. Tehát egy társas vállalkozó (bt. vagy kft. személyesen közreműködő tulajdonosa) is elszámolhatja saját magának. Egyéni vállalkozó ugyanakkor a saját maga számára nem tudja elszámolni a megtakarítást, de az alkalmazottjának kifizetheti.

A törvény azt sem teszi kötelezővé, hogy a megtakarítást csak járművezetői munkakörben dolgozó alkalmazott számára lehet kifizetni. Tehát nem kell járművezetői munkakörben dolgoznia, azt viszont igazolni kell, hogy a visszatérítés alapjául szolgáló utakon ő vezette a járművet. Ezt az adatot a fuvarlevél, menetlevél tartalmazza.

 

Milyen bizonylat szükséges?

Erről tételesen nem rendelkezik a törvény, de pontosan meghatározza az elszámolás alapját. A futásteljesítmény, illetve az üzemanyagszámla járműre vonatkozó mennyisége a kiindulási alap, és figyelembe kell venni a tank induló mennyiségét, illetve a még el nem használt, a tankban lévő mennyiséget, azaz a nyitó, a beszerzési és a záró üzemanyagállást. A norma szerinti literből ki kell vonni a futásra jutó üzemanyag-felhasználás mennyiségét literben.

Havi 100 ezer forintig az üzemanyag-megtakarítás nem számít bevételnek a magánszemélynél, amit kifizetési bizonylattal lehet folyósítani. Javasolt a bérelszámolás keretében a bérfizetési jegyzéken feltüntetni.

Fontos figyelembe venni, hogy a megtakarítás kifizetése nem kötelező, csak egy lehetőség. Az is elképzelhető, hogy a munkáltató kifizeti egy részét, de nem az egészet.

 

 

Forrás: internet (részlet)