A MEZŐGAZDASÁGI BÉRHELYZET AKTUALITÁSAI

A mezőgazdasági szektor továbbra is küzd a demográfiai kihívásokkal és a fiatalabb generációk alacsonyabb érdeklődésével.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH)alapján a 2025-ös év márciusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 714 400, a nettó átlagkereset 490 400 forint volt. A bruttó átlagkereset 8,5%-kal, a nettó átlagkereset 8,4%-kal, a reálkereset pedig 3,5%-kal haladta meg az egy évvel korábbit. A nemzetgazdasági ágazati listában a mezőgazdaság azonban még mindig a lista legalján található, csak a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátást előzi meg. 

2025 márciusában a mezőgazdaságban a bruttó átlagkereset 509,8 ezer forint/fő/hó volt, ami mintegy 7%-kal haladta meg az egy évvel korábbi, 476,1 ezer forint/fő/éves összeget.

Mekkora keresetek vannak a mezőgazdaságban?

A mezőgazdaságban és élelmiszeriparban ugyanakkor komoly kereseti lehetőségek is vannak. A fizetesek.hu információi szerint a Magyarország területén az ebben az ágazatban dolgozóknál a fizetési sáv általában 357 191 forinttól egészen 802 857 forintig terjed. Ez a legmagasabb átlag, a maximum érték ennél magasabb is lehet. A portál emellett jelzi, hogy számításaik szerint ez a teljes havi bérösszeg, beleértve a bónuszokat is. Az elérhető fizetések mérteke ugyanakkor lényegesen eltérhet, az adott pozíciótól és más tényezőktől (a régió, ahol dolgozik; a tapasztalat hossza; a vállalat mérete) függően. A portál számításai szerint a bruttó fizetések a mezőgazdasághoz és élelmiszeriparhoz tartozó munkakörökben az alábbiak szerint alakulnak:

A cukrászok fizetése 308 ezer forinttól egészen 768 ezer forintig;
a fejők bérezése 357 ezer forinttól akár 803 ezer forintig;
ezzel szemben a hentesek 291 ezertől egészen 740 ezer forintig kereshetnek;
a mezőgazdasági gépkezelők 323 ezer forinttól 649 ezer forintig;
a mezőgazdasági mérnökök és agronómusok bérskálája 397 ezer forinttól 854 ezer forintig terjedhet;
a mezőgazdasági technológusok bérezése 469 ezer forinttól akár 1,1 millió forintig tarthat;
a traktoristák, kombájnosok fizetése 303 ezertől 711 ezer forintig;
míg egy élelmiszeripari technológus bérezése pedig 469 ezer forinttól egészen 947 ezer forintig terjedhet.
De mennyit is jelent ez ténylegesen?

Az álláshirdetések között találhatunk tejelő szarvasmarhatelepre állatgondozó munkatársakat kereső hirdetést (bruttó 350 ezer forint/hó), műszakvezetői (bruttó 400 ezer forint/hó), mezőgazdasági gépkezelői (bruttó 400 ezer forint/hó) és juhász (bruttó 360 ezer forint/hó) állást is. Sok álláshirdetésnél ugyanakkor nincs feltüntetve a bérezés, máshol egészen értelmezhetetlen számok vannak, így például állatgondozó havi 350 forintért, vagy traktoros bruttó 5 forint/órás bérezéssel.

Az álláshirdetések jelentős részénél szerepel a kritériumok között a tapasztalat hasonló munkaterületen, illetve a józan életvitel is. A hirdetéseknél nem egy esetben szerepel a "B", illetve traktoros, mezőgazdasági gépkezelő esetében a "T" kategóriás jogosítvány megléte is, a hirdetések feladói viszont sok esetben nem igényelnek semmiféle végzettséget a jelentkezőktől.

Egy mezőgazdasági üzemvezetőt bruttó 800 ezer forintos havi bérajánlattal, illetve tapasztalattól és képzettségtől függően túlfizetési hajlandósággal keresnek, emellett teljesítményalapú éves bónuszt is kínálnak a hirdetők. Igaz, ehhez feltételül minimum 5 éves szakmai tapasztalatot kérnek a mezőgazdaság és/vagy az értékesítés területén, elvárják az önálló és megbízható munkavégzést, a kiváló kommunikációs és tárgyalási készséget, a „B” kategóriás jogosítványt és a magabiztos számítógépes ismereteket is. Más hirdetéseknél már nyelvtudást, illetve egyéb speciális ismereteket is előírnak.

Összeálította a Kft. munkacsoportja

Forrás: INTERNET