Munkaügyi megoldások

Célunk, hogy a partnereink részére hathatós segítséget nyújtsunk a foglalkoztatási kérdésekben, ezzel támogatva a napi munkáltatói döntések szakmai megalapozottságát a szabályos és gazdaságos foglalkoztatás megvalósítása, valamint a rendezett munkaügyi kapcsolatok érdekében.

KITÖLTHETŐ SZOLGÁLTATÁSI SZERŐDÉS 2024-RE

SZAKTUDÁS, SZAKÉRTELEM, GYAKORLATI ISMERETEK, 7 DIPLOMA A MINIMÁLBÉR 25%-ÉRT EZ A KONTROPORT SZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS. KITÖLTHETŐEN IS ELKÜLDJÜK, MIVEL TÖBB LEVELEZŐ PROGRAM NEM TOVÁBBÍTOTTA A LETÖLTHETŐ MELLÉKLETET.

MUNKAÜGYI HÍREK AZ ÉV VÉGÉRE 1

1.KÖTELEZŐ ORVOSI VIZSGÁLAT ELTÖRLÉSE – TÖRVÉNYERŐRE EMELKEDETT   December 12-én este a képviselők többsége megszavazta a hazai versenyképesség erősítésével és a közigazgatás hatékonyságának növelésével összefüggő egyes törvények módosítását. Ennek keretében törvényerőre emelkedett a kötelező munkahelyi orvosi vizsgálat eltörlése.   „A hazai gazdasági szereplők versenyképességének erősítésével és a közigazgatás hatékonyságának növelésével összefüggő egyes törvények módosításáról” címmel körülbelül egy hónappal ezelőtt benyújtott salátatörvény a munkáltatók és a munkavállalók adminisztratív terheinek csökkentésére hivatkozik a kötelező munkaköri alkalmassági vizsgálat megszüntetésekor. A törvény értelmében „(Felhatalmazást kap a feladatkörében érintett miniszter, hogy) d) az ...

Foglalkoztatás Felügyeleti Ellenőrzések tapasztalatai 2023. I-III. negyedév

Megjelent a foglalkoztatás-felügyeleti ellenőrzések tapasztalatait bemutató tanulmány, ami a tavalyi év január 1-je és szeptember 30-a közötti időszakot mutatja be. Ez alapján a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság több mint 11 ezer munkáltatót ellenőrzött, a vizsgálatok során a foglalkoztatók többségénél 67 százalékánál találtak munkaügyi jogsértést, melyek az ellenőrzött cégeknél dolgozó munkavállalók 61 százalékát érintették, vagyis több mint 40,4 ezer munkavállalót. Az egy évvel korábbi adatokhoz képest az ellenőrzések számában növekedés, a szabálytalan munkáltatók arányában pedig csökkenés tapasztalható, utóbbiak aránya 72 százalékról 67 százalékra csökkent. Így a szabálykövető munkáltatók száma pedig 28 százalékról 33 százalékra emelkedett - derül ki a tanulmányból. Az összegzés ...

További cikkeink